141/2. A könyvgerincek ápolása — A statikus iktatás

Az Antikvárius halkan beljebb lépett a szobába, ügyelve arra, hogy megviselt cipője ne nyikorogjon a viaszolt parkettán. A tisztviselő meg sem rezzent a jelenlétére; elszánt, egyenletes mozdulatokkal húzta végig a sárgaréz fésűt egy 1842-es kiadású lexikon gerincén. Minden egyes húzásnál halk, vibráló dorombolás rázta meg a tölgyfa polcot, miközben finom, aranyszínű szikrák pattogtak a kötet bőrkötéséből.
– A negyedik stóc még borzas – jegyezte meg a tisztviselő anélkül, hogy felnézett volna. – Ha nem fésüljük át őket időben, a betűrend teljesen összegubancolódik, és a mutatóujj belekavarodik a tartalomjegyzékbe.
– De hiszen ezek... könyvek – suttogta az Antikvárius, miközben közelebb lépett. Észrevette, hogy a fésű fogai között finom, selymes szőrszálak gyűltek össze, amelyeket a tisztviselő gondosan egy apró, hivatali borítékba gyűjtött.
– Csupán a száraz levegő és a szigorú besorolási rend mellékhatása – válaszolta a férfi egykedvűen. – A bőrkötés feszültséget halmoz fel, ha túlságosan sokáig nem lapozzák. Ezért kell a statikus töltést naponta kétszer lecsapolni.
A sarkon álló ezüstcsengő hirtelen élesen megpendült, mire az egyik vastag fóliáns megborzborzolódott a polcon, és elégedetten megdőlt a szomszédja felé. Az Antikvárius lassan visszahúzta a kezét, amikor megérezte a teremben terjedő, lágy ózonillatot, majd a szoba hátuljában nyíló, sötét csigalépcső felé pillantott, ahonnan fémcsikordulás zaja szűrődött fel.