141/3. A lélegző iktatómappa — A viaszolt nyugalom

A sötét csigalépcső torkából egy kerek, sárgaréz lemezekkel borított könyvlift emelkedett ki komótos nyikorgással. A tisztviselő meg sem állt a fésülésben, csak a könyökét mozdította meg kissé a szerkezet irányába.
– A harmadik alagsori szinten lévő kollégák küldték fel a gerincnyújtót – magyarázta a férfi szárazon, miközben egy újabb aranyszikrát pöccintett le a lexikonról. – A túl szorosan egymás mellé pakolt fóliánsok hajlamosak összeolvadni a gerincüknél fogva, ha nincs meg a kötelező hivatali távolság. A fémkarok csupán szétválasztják a makacsabb fejezeteket, nehogy a tartalom átfolyjon egyik kötetből a másikba.
Az Antikvárius óvatosan közelebb lépett a lifthez. A sárgaréz tálcán azonban nem szerszámok feküdtek, hanem egy nehéz, fémkapcsokkal lezárt, sötétbarna bőrmappa, amelynek felületén apró, fénylő rézgombok sorakoztak – kísértetiesen emlékeztetve Henderson tanácsos egykori egyenruhájának hiányzó darabjaira. A mappa ráadásul halkan, ritmusosan tágult és húzódott össze, mintha mély álomban lélegezne.
A tisztviselő egyetlen rutinos mozdulattal felkapott egy flakon méhviaszt, és vastagon bekente a mappa lélegző illesztéseit, mire a mozgás azonnal merev, fásult statikussággá dermedt.
– Iktatva – suttogta, majd határozott mozdulattal az Antikvárius kezébe nyomta a nehéz iratot.
A bőr azonnal felmelegedett a férfi tenyere alatt, miközben a mélyből egy újabb, fanyar fenyőillatú huzat kúszott fel a lépcsőn.