140/5. Az archívum zöldülése — A természetes polcrendszer

Henderson Tanácsos határozott mozdulattal lenyomta a kilincset. Az ajtó nyikorogva tárult ki, feltárva az Iktatóterem félhomályos csarnokát, ahol a kattogás felerősödött. Nem írógépek zajongtak: a terem közepén egy hatalmas, sárgaréz fogaskerekekkel működtetett présgép csattogott, száraz tölgyfaleveleket préselve a mappák közé.
A gép mögött ülő, aszott bőrű Iktatófőnök megállította a kart. Elégedetten végigmérte Hendersont, akinek zakójából ekkorra már komplett ágak meredeztek elő. Az Antikvárius rettegve várta a hivatali dörgedelmet a szabálytalan növényzet miatt, ám a tisztviselő csupán egy sárgaréz öntözőkannát és egy metszőollót vett elő.
– Végre – mormolta az Iktatófőnök. – A hármas részleg régóta küzd helyhiánnyal. Épp ideje volt, hogy megérkezzen az új, élő polcrendszer.
Henderson megkönnyebbülten sóhajtott, miközben lábai végleg egybeforrtak a padlóval. Karjai oldalra nyúltak, kérget növesztve, tökéletes tartókká alakulva a nehéz dossziék számára. Az Antikvárius döbbenten nézte, ahogy a tisztviselő máris elhelyezi az első ügyiratot a Tanácsos bal karján.
Az asztalon, a tintásüvegek között egy apró, különösen fénylő, kék üveggolyó gurult végig halkan, mintha csak egy másik történet kapuját nyitná meg.