140/4. A hitelesítési útvonal — Az iktatótermi kattogás

Henderson Tanácsos merev tartással, mint egy frissen ültetett fenyőcsemete, tett egy bizonytalan lépést előre. A zakójából ágazó gyökerek halkan sercegtek a parketta réseiben.
– A Főigazgatóság pecsétje érvényes – jelentette ki, a plafonról lelógó, lüktető nyálkahártyára mutatva. – Ez csupán a hitelesítési szakasz. A rügyezés igazolja a tisztségem folytonosságát.
Az Antikvárius a falhoz lapulva figyelte, ahogy a Tanácsos mellkasán kibújt hajtás apró, zöld levelet bontogat.
– De Tanácsos úr, a pecsétből... valami csöpög – suttogta, és valóban: a mennyezeti hártyából sűrű, sötétzöld tinta szivárgott.
Henderson szárazon legyintett: – Ez az iktatófolyadék szabványos párolgása. Javítja az iratok megőrzési mutatóit. Kérem, kísérjen el az Iktatóterembe, a pecsétőrnek ellenőriznie kell a sorszámot.
A Tanácsos megindult a folyosón, minden lépésnél apró reccsenésekkel, ahogy a cipőjéből is vékony gyökérszálak törtek elő. Az Antikvárius kénytelen-kelletlen követte a recsegő hivatalnokot.
A folyosó végén lévő nehéz tölgyfa ajtó előtt Henderson megtorpant. Odabentről, a sötétből ütemes, fémes csattogás hallatszott – mintha egy gigantikus tűzőgép dolgozna –, miközben a kulcslyukon át száraz mohaillat szivárgott ki a hideg levegőre.