140/3. A fitológiai illesztés — A sorszámozott rügyezés

A harangkongás még el sem ült a lépcsőház fojtogató párájában, amikor Henderson Tanácsos – fittyet hányva a tenyerét perzselő, édeskéspiros gyantára – a zakója hiányzó gombjának helyére illesztette a sorszámozott makkot. Az adminisztratív elhivatottság nem tűrt halasztást: a pótalkatrészt a leltári tétel helyén kellett üzembe helyezni.
– Látja, Antikvárius? A szabvány az szabvány – lihegte Henderson, miközben a számozott rézbárca fémes kattanással rásimult a gyapjúszövetre.
A makk azonban nem maradt nyugton. Ahelyett, hogy egyszerű gombként funkcionált volna, hajszálvékony, zöldellő gyökérszálakat lövellt ki magából, amelyek áttörték a szövetet, és közvetlenül Henderson mellkasának fakérgesedő bőrébe fúródtak. A Tanácsos megborzadt a szúró érzéstől, de arcán a bürokraták megingathatatlan nyugalmával igazította meg a hajtókáját.
– Ez csupán az automatikus illeszkedési fázis – magyarázta fojtott hangon a fal mellett remegő Antikváriusnak. – A modern fitológiai gombok önbeálló mechanizmussal működnek. Nincs szükség cérnára, sem szabóra.
Az Antikvárius csak a fejét rázta, ahogy a Tanácsos mellkasán a makkból apró, fényes rügy pattant ki, magával húzva a zakó két szélét, és végérvényesen összekapcsolva aruházat a tisztviselő testével. Henderson elégedetten csapta össze a tenyerét, ám a mozdulatra a mennyezeti hártya súlyosan megnyúlt felettük, s a félhomályban egy óriási, lüktető pecsét nyomata rajzolódott ki a növényi szövedéken.