140/1. A gombveszteség iktatása — A lépcsőházi egyenleg

A rézgomb tompa koppanásokkal visszhangzott a mélybe vezető lépcsőfokokon, míg végül elnyelte a pince sötétje. Mr. Henderson torka elszorult a rettegéstől, de a hivatali fegyelmet pajzsként tartotta maga elé, még akkor is, ha a lábai már térdig a tölgyfa asztallap erezetébe simultak. Megpróbálta megigazítani a zakóját, ám a remegő ujjai csak a bal oldalon árválkodó, üres cérnahurkot találták meg.
– Hallatlan... hallatlan hanyagság – dadogta a Tanácsos, és tágra nyílt, rémült szemmel nézett az Antikváriusra. – Írja fel, kérem: egy darab sárgaréz záróelem, átmérője tizennégy milliméter, engedély nélkül távozott a szolgálati területről. Sürgős pótlásra van szükség, különben a formaruha integritása sérül. Írja!
Az Antikvárius nem mozdult. Pontosabban szeretett volna, de a cipője talpából kihajtó apró, zöldellő hajszálgyökerek makacsul ragaszkodtak a mohás padlódeszkákhoz. Rettegve, zihálva nézett a sötét folyosó felé, ahonnan a gomb eltűnése után most furcsa, ritmikus sziszegés hallatszott.
– Tanácsos úr... – suttogta az Antikvárius szaggatottan. – Nem kellene inkább... a vészkijáratot keresnünk? Valami van odalent. Valami, ami nem szerepel a leltárban. És a lábunk... az istenért, a lábunk!
Henderson homlokán hideg veríték gyöngyözött, de próbált szigorúnak tűnni, miközben a könyöke körül is megjelentek az első, barna kéregrétegek. – Fiatalember, a Főigazgatóságon nincs olyan, hogy „valami”. Csak olyan létezik, amit még nem iktattunk megfelelően. Ha a pince raktárkészlete megelevenedik, azt egyszerűen át kell sorolni az aktív állományba.
A lépcsőfordulóból ekkor halk, fémes csikordulás hallatszott, mintha egy rozsdás kerekű kézikocsit tolnának felfelé a sötétben. Egy makulátlanul tiszta, fehér boríték csúszott ki a küszöb alól, egyenesen Henderson gyökeredző lábaihoz.