139/8. A szellőzőrendszer iktatása — A gyökérzónás végkifejlet

Henderson Tanácsos a tenyerébe hullott áttetsző hártyát a fény felé tartotta. A finom erezet nem csupán az alagsor csőhálózatát ábrázolta, hanem apró, lüktető pontokkal jelölte a Tanácsteremben tartózkodók pontos helyét is. A pontok lassan, de feltartóztathatatlanul ágaztak el, mint a fa gyökerei a nedves talajban.
– Bámulatos – suttogta az Antikvárius, miközben fojtott félelemmel próbált hátralépni, ám a cipője talpa már elválaszthatatlanul egybeolvadt a padlódeszkákból elősarjadó mohával. – A növényzet nem betolakodó, Tanácsos úr. A Főigazgatóság maga a gyökérzet, és mi vagyunk az átmenő állomány.
Henderson szigorú hivatali rendíthetetlenséggel húzta elő zsebéből a sárgaréz pecsétnyomót, hogy érvénytelenítse az illegális behatolást. Ám amikor rányomta volna a tintapárnára, a réz szellőzőrács csikordulva kinyílt, s a járatból nem por, hanem egyetlen gondosan összehajtott, megsárgult iktatólap hullott a lába elé.
A papíron Henderson saját kézírása állt: az a kinevezési kérvény, amelyet harminc évvel ezelőtt nyújtott be. A dátum alatt egy friss, zöldes nedvvel pecsételt hivatali záradék virított: „Kérelme jóváhagyva. A szerves beépülés megkezdődött.”
Henderson nem tiltakozott. Szakszerűen iktatta a lapot, s mire az utolsó számjegyet is felírta, a bokáján átfutó fakéreg már szilárdan rögzítette őt a tölgyfaasztal lapjához. A teremben elcsendesedett a morajlás; a hivatali bürokrácia végre teljes és tökéletes harmóniába került a természet rendjével.
A folyosó sötétjében, a csukott ajtó mögött halk kopogással végiggördült egy elszabadult rézgomb, majd megállt az alagsori lépcső legfelső fokán.