139/6. A gyökérzónás leltár — Az ágas-bogas iktatószám

Mr. Henderson elővette mellényzsebéből a hivatalos sárgaréz milliméterszalagot, és minden teketória nélkül megmérte a tölgyfaasztal parkettából kihajtó, friss rügyeit. A mérés pontosságát semmi sem veszélyeztethette, még a fali burkolatból áradó halvány gombaszag sem.
– A hatékony helykihasználás érdekében az asztalláb gyökérrendszerét az épületállomány szerkezeti kiegészítéseként könyveljük el – jelentette ki a Tanácsos, miközben szárazon feljegyzést tett az iktatókönyv margójára. – A segéd úr pedig tizennégy óra harminc perctől kezdve nem tekinthető mobilis tisztviselőnek, amennyiben vegetációs ciklusa meghaladja a megengedett hivatali szabadságkeretet.
A fiatal segéd megpróbálta megmozgatni a lábfejét, de a gomblyukából kinyúló rézhuzalos hajszálgyökerek már teljesen átszőtték a zakója hajtókáját és a nadrágszárat, elválaszthatatlanul rögzítve őt a földbe gyökerezett bútorhoz.
– Nem feszíti egy kicsit a vállát, fiatalember? – kérdezte az Antikvárius, s a réz metszőolló fokával óvatosan megkocogtatott egy viaszos bimbót a segéd csuklóján. – A szellőzés hiánya miatt a lombkorona-képződés ebben a huzatos teremben sajnos elkerülhetetlen.
Henderson Tanácsos ügyet sem vetett az észrevételre. Egy vastag, bőrkötésű iratgyűjtőt nyitott ki, amelynek kiszáradt lapjai fanyar, avarízű port pöfögtek a levegőbe.
– Az átminősítéshez szükség lesz egy kézzel írott kérvényre, három példányban – tette hozzá kimérten. – Az illetéket a szirmok bontása után esedékes természetbeni gyarapodásból vonjuk le.
A tanácsterem mennyezetén ekkor halk reccsennéssel megrepedt a stukkó, és egy apró, rézkarimás virágbimbó lógott alá közvetlenül a csillár mellől, türelmesen várva a következő iktatási ciklust.