139/2. A fitológiai szállítmány — A hivatali aromaprofil

A guruló állvány fémes nyikorgása közvetlenül a tölgyfa ajtó előtt torpant meg. A vászonkötényes segéd készségesen kitárta a kétszárnyú ajtót, hogy utat engedjen a rezes fényű, háromszintes szervizkocsinak. Az felső tálcán azonban nem újabb teáskanna pihent, hanem egy gondosan rendezett iktatómappa és három csillogó, zöldes árnyalatú üvegfiola.
– A legújabb szállítmány a fitológiai archívumból, uraim – jelentette ki a kocsit toló írnok, miközben egy sárgaréz nehezékkel rögzítette a kísérőjegyzéket. – A minták tanúsága szerint az alapanyag szárítási és préselési fázisa zökkenőmentesen lezárult. A nyomdafestékes utóíz a különleges tárolási környezet természetes velejárója.
A Tanácsos elismerően bólintott, majd ujjai közé fogta az egyik címkézett fiolát. A finom pergamencsíkon pontos lajstromszám és egy gondosan elhelyezett, lila pecsét állt. A tisztviselők elégedett kuncogással hallgatták a magyarázatot, megnyugodva abban a tudatban, hogy a kellemes zamat csupán az alagsori fapadlók és a patinás könyvgerincek párolgásának köszönhető.
– Pompás hivatali költészet – jegyezte meg a szomszédos tisztviselő, miközben újra teleöntötte a porceláncsészét. – Szinte látom magam előtt az öreg szakkönyveket, ahogy átadják nemes aromájukat a közjó érdekében.
A szervizkocsi halk zökkenéssel fordult vissza a folyosó felé. A távolodó kerékkattogás ritmusára egy apró, rézkarimás címke hullott a szőnyegre, rajta egy frissen bejegyzett iktatószámmal.