138/4. A fitológiai végzés — A rézszegecs illetéke

A szállítószalag egyetlen zökkenővel állt meg a csillogó, olajtól fénylő présgép alatt. Az Antikvárius remegő hajtásai csikorgó hangot adtak ki, ahogy a fölé magasodó, acélból és rézből kovácsolt bélyegzőfej komótosan lejjebb ereszkedött.
Egy unott képű hivatalnok lépett elő a sárgaréz korlát mögül, kezében egy kupac frissen viaszolt kartonlappal. Megrázta a fejét, majd a szemüvegét az orrnyergére tolva tanulmányozta a törzsére rögzített leltári szelvényt.
– Kiváló évjárat, de a szálirány kissé felelőtlen – jegyezte meg fanyarul, s egy vastag, piros ceruzával áthúzta a korábbi besorolási kódot. – A II. osztály túlzott engedékenység lett volna. Dísznövény-alapú adattárolóként jóval nagyobb hasznot hajt a Központi Irattár alagsori olvashatóságának fenntartásában.
Az Antikvárius levelei közt halk suhogással futott végig a tiltakozás, ám a mechanikus szorítókarok egyetlen milliméternyi mozgásteret sem hagytak neki. A nehéz acéltömb egy végső, fojtott szisszenéssel lecsapott, és egy csillogó, rézszegecselt fitológiai azonosító táblát préselt a törzse alsó szegmensébe.
A fájdalom helyett csupán egy különös, hűvös vibrálás áradt el a nedvkeringésében. A szalag újabb zökkenővel indult meg, s a gép egy oldalsó fülkébe gördítette, ahol már több tucat hasonlóan felcímkézett, néma növényállvány sorakozott a polcokon.
Egy apró, réz fogaskerék pattant ki a legközelebbi fali fülkéből.