138/3. A Központi Elosztó katarzisa — A csúsztatott besorolás

A csúszda végén a bársonybélelt láda finom, pneumatikus szisszenéssel lassult le, majd egy fémes koccanással megállt a Központi Elosztó fogadóasztalán. A zsanérok halkan felpattantak, s a tompa félhomályból azonnal előbukkant egy rézkertesített szemellenzőt viselő hivatali átvevő sziluettje.
Az írnok nem pazarolt időt üdvözlésre. Egy túlméretezett, rugós tolómérővel hanyagul lemérte az Antikvárius főágainak átmérőjét, miközben a pult szélén álló gőzhajtású iktatóberendezés ritmikus dobolással dolgozta fel a kartoncédulán szereplő adatokat.
– A nedvkeringési viszkozitás határértéken belüli – dünnyögte az átvevő, s egy hosszú réztűt bökkent szelíden a törzs legpuhább rétegébe. A műszer sárgaréz számlapja három apró kattanással jelezte a visszaigazolt adatáramlást. – Élő adattárolóként a kapacitása kielégítő, bár a lombozat jelenlegi állapota némi esztétikai korrekcióért kiált.
Az Antikvárius tiltakozásul megpróbált visszahúzódni a védelmet nyújtó bársonybélés közé, de a pult alól előnyúló mechanikus tartókarok máris megragadták a gyökérlabdáját. Nem volt visszaút: az elosztórendszer szalagja már lassan gördítette tovább a következő állomás felé, ahol egy sor besorolási pecsét várt rá.
A terem túlsó végéből egy ütemes, éles fémkattanás visszhangzott, mintha egy óriási iktatóbélyegző készülőne lecsapni.