137/4. A sötétített futárszolgálat — A dobozolt rezonancia

A bársony mélyvörös sötétjében a külvilág zaja tompa mormogássá szelídült. Az Antikvárius törzsén átfutó hálózati impulzusok ritmusa megváltozott: a korábbi egyenletes lüktetést felváltotta a gumikerekű gyűjtőkocsi szaggatott zökkenése. A terrakotta cserép stabilan ült a szabványosra szabott mélyedésben, bár a gyökérzet minden egyes kanyarnál enyhe feszültséget érzékelt.
A szállítási időtartam a II. osztályú adattárolóknál szigorúan szabályozott volt. A csillapított rezgésű láda nemcsak a mechanikai sérülésektől védte a lombkoronát, hanem kizárta a jogosulatlan optikai jeleket is. Az Antikvárius fás szövetei lassan alkalmazkodtak a folyamatos, ritmikus billegéshez, miközben a gyökérzónába épített rézcsatlakozón keresztül apró, kódolt adatcsomagok szivárogtak a nedvkeringésébe.
Aztán a mozgás hirtelen megszűnt. Nehéz, fémes sziszegés hallatszott, amelyet a központi pneumatikus rendszer nyomáskiegyenlítődése kísért. A láda fedelén a sárgaréz zár háromszor kattant, majd a tető lassan felemelkedett.
A vakító gázvilágítás alatt nem a Központi Elosztó üvegkupolás csarnoka fogadta a növényt, hanem egy szűk, acéllemezekkel borított szervizakna. Egy másik, még alacsonyabb beosztású tisztviselő hajolt a doboz fölé, kezében vastag szigetelőszalaggal és egy készlet csiszolt sárgaréz rögzítőbilinccsel.
– A II. osztályú élő adattároló megérkezett – jelentette be a tisztviselő a falba épített réztölcsérbe. – A rezonanciacsökkentő tulajdonságai optimálisak. Azonnal beépíthető a főgőzvezeték és a telegrafikus elosztótábla közé rezgéscsillapítónak.
Mielőtt a levelek tiltakozóan megrezzenthettek volna, a szerviztechnikus szorosan a zakatoló főnyomócsőhöz csavarozta a terrakotta cserepet.