137/3. A szállítási kondicionálás — A bársonybélésű fordulat

A harang nehéz, fémes kongása háromszor visszhangzott a folyosó burkolatán, ám nem riadót jelzett, csupán a mérés törvényes időtartamának végét. A sötét, szurokszerű elegy pontosan a fekete rovátkánál állapodott meg az üvegcsőben.
A kishivatalnok felvonta a szemöldökét, majd a zsebéből előhúzott apró sárgaréz körzővel ellenőrizte a folyadékfelszín ívét.
– Kifogástalan nedvsűrűség – mormolta elégedetten, miközben a száraz tollát a tintatartóba mártotta. – A rostok vezetőképessége tökéletesen megfeleltethető a II. osztályú adattárolási szabványnak. Nincs szükség nyesésre.
Az Antikvárius fás törzsében a feszültség azonnal engedett. A kétszeres tápoldat-fejadag és a csonkítás elmaradása bürokratikus léptékkel mérve valóságos diadalnak számított. A hálózati rezonancia langyos lüktetése megnyugtatóan terjedt szét a gyökérzetében.
A hivatalnok azonban ahelyett, hogy eltávolította volna a törzsre kapcsolt csövet, egy nehéz, szögletes fa dobozt emelt fel a gyűjtőkocsi alsó polcáról. A szolgálati láda belseje mélyvörös, kopott bársonnyal volt kibélelve, a sarkain nehéz sárgaréz merevítőkkel.
– A másodlagos besorolás hatálybalépésével Ön megszűnt helyi leltári tárgy lenni – magyarázta a tisztviselő szárazon. – A Központi Elosztó élő adatállománya közvetlen fizikai jelenlétet igényel.
Mielőtt az Antikvárius felfoghatta volna az átsorolás valódi természetét, a kishivatalnok rutinos mozdulattal a láda felé döntötte a terrakotta cserepet. A vörös bársony sötétje felemelkedett, s a fedél rézveretes zárja halk kattanással zárult be a külvilág felett.