136/4. A gyökérzónás központ — A hálózati betakarítás

A füst csípős, petróleumszagú párája gyorsan szétterült a hűvös kőpadlón, mire a kishivatalnok elégedetten összecsapta a tenyerét. Nem riadt meg, sőt, kimért, bürokratikus mosoly ült ki az arcára, miközben az iktatópult alól előhúzott egy súlyos, rézkapcsos hálózati naplót.
– Kitűnő tőforrasztás – állapította meg halkan, és a vonalzóval finoman megkocogtatta az Antikvárius bokáját körülfonó apró huzalokat. – A Központi Elosztó gyökérvezérelt adatvonalai sikeresen csatlakoztak. A fitológiai beágyazás ezzel hivatalosan is lezárult.
Az Antikvárius szája kinyílt, hogy végre tisztázza a megalázó eljárási tévedést, de a torkából nem jött ki hang. A lábujjain keresztül feláramló hűvös, elektromos bizsergés pillanatok alatt átjárta a gerincét. A hajtókáján lévő tölgyfalevél erezete mentén apró, izzó rézszálak pattantak ki, ahogy a nedves humuszból merített energia átszaladt a szövetein.
A kishivatalnok ekkor nem öntözőkannát nyújtott felé, hanem egy csiszolt sárgaréz fülhallgatót akasztott az Antikvárius ággyá merevedett jobb karjára.
– Mától Ön a csarnok központi automata iktatófája – közölte ünnepélyes, de teljesen kifejezéstelen hangon, majd egy fekete bélyegzőt nyomott a terrakotta cserép oldalára. – A hivatali panaszok a gyökérzetén át futnak be. Kérjük, ne törjön el, ha sürgős távirat érkezik.
Az Antikvárius lehunyta a szemét, miközben a talpa alatt, a föld mélyén mélyről jövő, csikorgó csengés szólalt meg. A csarnok távoli sarkában álló, sötét vasrácsos szellőzőnyílásból hirtelen egy nehéz, porlepte bronz levélnehezék lökődött ki a kőlapra.