135/6. A címkéző pók illetéke — A faáru besorolása

A mennyezeti csigán alábukó pók rézlábai finom kattogással nyíltak szét, mint egy precíziós szerszámkészlet. Az Antikvárius reflexszerűen hátrahőkölt, de a mögötte húzódó fémkorlát mozdíthatatlanul tartotta a pozícióját. A szerkezet azonban nem a torkát vette célba. Nyolc fémízülete hajszálpontosan a mellkasán díszelgő, tenyérnyi tölgyfa korongra csapódott le.
A pók központi hengeréből egy apró, sárgaréz bélyegzőnyomda tolult elő. Egyetlen határozott, sziszegő mozdulattal sűrű, kék tust nyomott a nyers fa felületére. A felirat friss, nedves foltként terült el a gyűrűs évgyűrűkön: KEZELETTEN FAÁRU – B TÍPUSÚ SZÁLLÍTMÁNY.
– Alapanyag felülvizsgálva – sziszegte a falból kilógó tölcsér, miközben a pók villámgyorsan visszahúzódott a magasba. – A szállítmány túlnyomó részét fatermék képezi. A szerves maradványok besorolása megtörtént.
Az Antikvárius meglepődve pillantott le a zakójára, majd a saját kezeire. Próbálta elmagyarázni, hogy a posztó, a hús és a csontok aránya jelentősen meghaladja a gomb tömegét, de a görgős pálya nem hagyott helyet az elméleti vitáknak. A padló alatt felbúgó fogaskerekek zaja megerősödött, és a fémsín zökkenve elágazott: egyenesen a deszkaládákkal teli, sötét csúszda felé terelte őt.
Egy nehéz, szurokszagú fakeret állta útját, amelynek csapóajtója a súlya alatt automatikusan felpattant. Az Antikvárius tehetetlenül csúszott be a fenyőfa illatú homályba, ahol a háta mögött azonnal reteszelt a mechanika. A távolból csupán egy egyenletes, ütemes kalapácsolás visszhangzott.