135/2. A hibás rezonancia — Az akusztikus osztályozás

A láda végül egy halk csengőfröccs kíséretében megállt az egyik elosztóváltónál. Az Antikvárius óvatosan köszörülte meg a torkát, és közelebb hajolt a szellőzőfurathoz, hogy méltóságteljesen átvegye az irányítást a helyzet fölött.
– Főellenőr vagyok! – kiáltotta be a sárgaréz tölcsérbe, rekedt hangjából azonban hiányzott a hivatali tekintély. – Azonnal nyissák ki a fedelet, mielőtt az iktatási hibát az önök felelősségére terhelem!
Kívülről fogaskerekek finom kattogása válaszolt. Egy mechanikus csáp megkopogtatta a tölgyfa burkolatot, majd egy bélyegző nehéz, tompa ütése rázta meg a szerkezetet.
– Akusztikus korrekció elutasítva – sziszegte a tölcsér. – A dobozba zárt tisztségviselő saját hangja nem felel meg a szabványos iktatási frekvenciának. A szállítmány minősítése: önműködő, de hibásan rezonáló irattári dísztárgy.
Az Antikvárius vörösödő arccal próbált megmozdulni, de a bársony bélésbe rejtett pántok még szorosabban simultak a vállára. A belső tér lámpája felvillant, s a doboz alján egy kis fémfiók tolódott ki, benne egy előre megcímzett panaszbejelentő lappal. A tollat azonban a mechanika nem mellékelte: a szabályzat szerint a dísztárgyak nem rendelkeztek aláírási joggal.
A láda egy éles váltókattantással újabb sínpárra gördült. Odakintről friss, hűvös porszag és egy szünet nélkül ketyegő óramű száraz üteme szűrődött be.