133/2. A sárgaréz korrekció — Az illesztési hézagok bizonytalansága

Az Antikvárius gyanakvóan méregette a pulton heverő sárgaréz csavarhúzót, majd óvatosan a merev, bádogba burkolt Henderson felé nyújtotta a kezét. A helyzet abszurditása ellenére megnyugtató magyarázatot keresett: a rejtélyes idegen bizonyára a hivatali karbantartó volt, a szerszám pedig a frissen lemezelt hivatalnok finomhangolására szolgált. Elvégre egyetlen tisztességes antikvárium sem engedhet meg magának egy olyan kirakati bábut, amelynek minden ízülete csikorog a portól.
Henderson szemgolyója kétségbeesetten követte a közeledő fémszerszámot. Amikor az Antikvárius finoman illesztette a csavarhúzó hegyét a kulcscsontja felett megjelent apró, sárgaréz csavarfejbe, a bádogosodott tisztviselő torkából mély, rezonáló búgás tört elő. Az Antikvárius tett egy határozott fordulatot jobbra.
A feszültség nemhogy oldódott volna, de Henderson bal karja mechanikus pontossággal emelkedett a magasba, tökéletes, merev üdvözlő pozíciót véve fel. Az Antikvárius elégedetten bólintott; a szerkezet működött, az irányítás ismét az ő kezében volt, s a hivatalnok immár hasznos, fegyelmezett dekorációként szolgált a kirakat mellett.
Ekkor azonban a pulton lévő, hátrafelé ketyegő zsebóra hirtelen elnémult. A csendet csak egy halk, nedves surranás törte meg: a felhúzókorona alól egy vékony, mélykék bársonyszalag kezdett lassan kicsúszni, mintha a szerkezet belsejéből valami egészen idegen akarna utat törni magának a pult fája felé.