133/3. A bársonyszalag feszültsége — A hivatali méretvétel

Az Antikvárius nem jött zavarba; az évtizedes por és a különös ügyfelek megtanították arra, hogy minden rendkívüli jelenség mögött egy elszámolási hiba áll. Úgy vélte, a zsebórából kibújó bársonycsík nem más, mint a hivatalnokok kötelező tartozéka: egy elegáns, önműködő szabócentiméter, amely a lemezelt Henderson méretre szabásához szükséges. Elvégre a Hivatal híres volt a részletekbe menő precizitásáról, és egyetlen fémbe burkolt tisztviselő sem mutat jól gyűrött vagy rosszul szabott kárpittal.
Óvatosan megragadta a kék szalag végét, amely meglepően meleg és selymes tapintású volt. Ahogy finoman meghúzta, a zsebóra belsejéből halk, zenebozszerű akkordok csendültek fel, Henderson pedig engedelmesen megfordult a tengelye körül, akár egy bemutatóállvány. A szalagon nem számok, hanem apró, aranyozott pecsétnyomok sorakoztak, mindegyik egy-egy korábbi iktatási osztály jelzésével.
– Látja, Henderson, a rendes szabásminta a fél siker – jegyezte meg az Antikvárius, miközben a szalagot a merev bádogvállhoz mérte. – Bár be kell vallanom, a bélése kissé kong az ürességtől.
Henderson nem válaszolt, csupán a szeme sarkából figyelte a műveletet. Az Antikvárius gyanútlanul folytatta a mérést, ám amikor a szalagot Henderson fémből készült mellkasához érintette, a kék bársony hirtelen megfeszült. A zsebóra felhúzója vad pörgésbe kezdett, és a szalag – mintha saját akarata lenne – szorosan rátekeredett a tisztviselő nyakára, majd egy elegáns, de fojtogató hivatali nyakkendővé csomózódott.
A kirakat üvegén túl ekkor egy nehéz, sötét árnyék vetült a macskakövekre, és a bejárati ajtó rézkilinccsel ellátott fája halkan megremegett, mintha valaki kívülről egy nehéz, viaszosvászon borítékot csúsztatott volna a küszöb alá.