132/6. A gyorsított alagsor — Bürokratikus süllyedés

Henderson nem kívánt automatikus végrehajtás áldozatává válni. Óvatosan kinyújtotta a kezét a tölgyfa oldalából váratlanul kiemelkedő, hűvös réz váltókar felé. A fogantyú sima volt, mint egy sokat használt bélyegzőnyél, és feltűnően könnyen engedett a nyomásnak, amikor a férfi megpróbálta „Normál” állásból a „Gyorsított” fokozatba tolni.
A hatás azonnali és kiábrándítóan mechanikus volt. A papírlapokból álló csigalépcső nem fújt riadót, csupán halk sziszegéssel gyorsabb forgásba kezdett, akár egy elszabadult iratmegsemmisítő tengelye. A huzat felkorbácsolódott, s a mélyből hirtelen finom, száraz papírpor szaga áradt a szobába, amely leginkább a harminc éve lezárt iktatóhivatalok belső mikroklímájára emlékeztetett.
– Kiváló választás, Henderson úr! – kiáltotta át az Antikvárius a gépezet fojtott zakatolásán, miközben gyanúsan távol húzódott a tátongó nyílástól. – A Gyorsított eljárás legalább harminc százalékkal csökkenti a várakozási időt az adategyeztetési pultoknál. Igaz, a menetrend visszavonhatatlan.
Henderson megtántorodott, ahogy az első lépcsőfok magától megbillent alatta, mintha csak felkínálná a futószalagszerű lejutást. A szekrény oldallapján egy apró réztábla csusszant elő, rajta a frissen gravírozott felirattal: „Alsóbb szint: Leltári tisztázás folyamatban.”
A lépcsősor alján, a koromsötét mélyben egyetlen sárgás lámpa gyulladt ki, megvilágítva egy üvegablakos hivatali fülkét, ahol egy mozdulatlan alak éppen egy kolosszális méretű bélyegzőt emelt a magasba.