132/5. A levont illetmény — Az alsóbb szintű adategyeztetés

A papírszalag kígyózva tekeredett Henderson cipőjére, mint egy túlbuzgó hivatalnoki béklyó. Az Antikvárius megköszörülte a torkát, próbálva visszanyerni elöljárói méltóságát, ám tekintete nyugtalanul ugrált a padlórepedések és a tölgyfaszekrény között.
– Látja, Henderson úr? – jegyezte meg száraz, némileg bizonytalan éllel. – A rendszer rendkívül rugalmas. Ön végrehajtotta a jóváhagyást, a könyvelés pedig azonnal levonta a szükséges konzekvenciákat. Vagy a kezelési költséget.
– De miféle illetményt? – sziszegte Henderson, és önkéntelenül a zakója belső zsebéhez kapott. A megszokott, súlyos bőr tárcája helyén most csupán egy finom rézforgács-réteg lapult, amely a legkisebb mozdulatra elillant a szobában keringő huzatban.
A szekrény mélyén egy belső számláló kattant egyet, majd a padlóból, pontosan Henderson lábai között, apró gőzpamacs csapott fel. A parketta szétcsúszott, feltárva egy keskeny, lefelé vezető csigalépcsőt, amelynek fokait mintha préselt katalóguscédulákból rakták volna ki.
– Úgy tűnik, az adategyeztetéshez személyes jelenlét szükséges az alsóbb szinteken – mutatott a sötét nyílás felé az Antikvárius, miközben óvatosan hátrált egy lépést. – Menjen csak előre, Henderson úr. Én innen biztosítom a bürokratikus háttértámogatást.
A szekrény erre válaszul apró fémes csengővel jelzett, s a billentyűzet lassan visszahúzódott a tölgyfa mögé, csupán egyetlen nyomtatott figyelmeztetést hagyva maga után: „Megtagadás esetén automatikus végrehajtás.”