132/3. A lezárt irattár — A véglegesített iktatás

Henderson a tenyerébe hullott sárgaréz fogantyút bámulta, mintha egy eltévedt óraalkatrészt tartana a kezében. Az Antikvárius közelebb lépett, s szikár ujjaival hűvösen megvizsgálta a fiók teljesen simára záródott fafelületét.
– Semmi ok a zavarra, Henderson úr – jelentette ki az Antikvárius, s a levált rézgombot precízen a mellényzsebébe csúsztatta. – A korszerű bürokratikus architektúrák sajátossága a véglegesség. Amint egy törzskarton eléri a hiánytalan státuszt, a hozzáférési pont kivezetésre kerül. Ez kizárja az utólagos, illetéktelen korrekciókat.
Henderson lassan bólintott, bár a homlokán gyöngyöző izzadság arról árulkodott, hogy a hivatali logika nem nyújtott számára teljes vigaszt. A levegőben terengő szúrós ózonszag mindenesetre oszlani kezdett, s a kijárati forgóajtó felől halk, fémes kattanás jelzése hallatszott: a retesz visszahúzódott, a tér látszólag visszatért a rendes kerékvágásba.
Ám mielőtt bármelyikük megmozdulhatott volna, a tölgyfaszekrény mélyén elrejtett fogaskerekek újabb, addig nem hallott ütemre váltottak. A lezárt fiók feletti rekesz sárgaréz fedele lassan felpattant, s a sötét nyílásból egy csontfehér, apró billentyűzet emelkedett ki.