132/1. A hiányzó katalóguscédula — A megszokott rend

A kihalt antikváriumban a portörlés örök és megkérdőjelezhetetlen szertartás maradt. Az Antikvárius gondos, kimért mozdulatokkal haladt végig a bőr- és vászonkötéses könyvgerincek mentén, mintha a korábbi fémzörejek és fojtott hangok meg sem történtek volna. A boltban uralkodó feszült csendet csupán a falióra ingájának ritmikus kattogása törte meg.
Henderson úr az eladótér félhomályos sarkában állt, a tölgyfából készült katalógusszekrény előtt. Élére állított pontossággal, szinte ájtatos gondossággal ábécérendbe rendezte a legújabb iktatókartonokat. Mozdulataiból áradt a megszokott bürokratikus nyugalom, ami mindig átlengte a helyiséget a délutáni hivatalos küldemények érkezése előtt.
Halk, fémes csengés jelezte a bejárati ajtó nyitódását. Ezúttal nem egy kíváncsi vásárló lépett be, hanem a környékbeli postás, aki megszokott, komótos lépteivel haladt a pult felé. Hóna alatt egy vaskos, vastag kötözőzsineggel átfont csomagot egyensúlyozott.
– Jó napot kívánok! – köszönt a postás, és a polírozott fa felületre csúsztatta a pakkot. – Egy újabb adag nyomtatvány a központi irattárból. Igazán különös, de a dobozon egyetlen feladó sem szerepel, csupán egy vörös viaszpecsét, amely még most is érezhetően meleg.
Az Antikvárius udvarias bólintással nyújtotta kezét az átvételi ívért. Henderson úr eközben lassan kihúzta a katalógusszekrény legalsó fiókját, ahol pontosan egyetlen üres rekesz várt az új dokumentumok beillesztésére.