131/3. A hangarchívum bővülése — Az utolsó fonográfhenger

A vásárló némi önelégültséggel zsebre vágta a bizonylatot. A nyomtatvány alján lévő vöröses folt teljesen megszáradt, finom, porszerű koromgá változva. „Micsoda technológiai diadal!” – gondolta, s elégedetten megsimogatta a pult csiszolt sárgaréz peremét.
A szerkezet ekkor halk, fémes csengéssel jelezte a tranzakció lezárását. A falból hirtelen egy csillogó, rézkaros forgóajtó nyúlt ki, amely pontosan egy személy számára kínált kényelmes áthaladást a kijárat felé. Az úriember készségesen belépett a rézküllők közé, lenyűgözve a mechanika mérnöki precizitásától.
A forgóajtó azonban a negyedfordulatnál egyetlen kemény kattanással reteszelt. A mennyezetből egy sűrű, olajos szagú dugattyú ereszkedett le, s mielőtt a vásárló tiltakozhatott volna, a pult mélyén lévő gépírószerkezet ütemes kopogásba kezdett. A réztölcsérből gépies sziszegés kíséretében felcsendült a legújabb hangeffektus – egy teljesen friss, kristálytiszta felvétel:
– Bámulatos mechanika! – ismételte a fonográf a vásárló saját szavait, miközben a szerkezet halkan lefelé húzta a fülkét a leltári sínpáron.
A kihalt eladótérben csönd lett. A tölgyfa pult simán összezárult, s a sarokban álló vitrin üvegén egyetlen apró, párás ujjnyom maradt, amely lassan szertefoszlott a homályban.