131/1. Az önműködő pult — Modern kiszolgálás

A belépő vásárló – egy élre vasalt kabátot viselő, hűvös tekintetű úriember – megállt a tölgyfa pult előtt. Léptei elhaltak a csendes eladótérben. Körülnézett, ám kiszolgálót sehol sem látott; csupán a patinás bútorzatba süllyesztett, tükörfényes sárgaréz gombok csillogtak a homályban. A középsőn finom véséssel a következő felirat állt: „Az Antikvárius – Törzsszám: 001”.
– Jó napot! – szólalt meg az ügyfél, majd elégedetten megköszörülte a torkát. – Egy örökségből maradt szerkezetet hoztam lajstromozásra.
Válaszhang nem érkezett, de az íróasztal lapjából halk, olajozott ketyegéssel emelkedett ki egy üres űrlap. Mellé sárgaréz csipesz nyújtott oda egy hegyesre faragott tintaceruzát. A vásárló elmosolyodott; felettébb szimpatikusnak találta ezt a felesleges udvariaskodástól mentes, tisztán mechanikus ügyintézést.
Kézbe vette a ceruzát, és nekilátott az adatai beírásának: név, lakcím, cipőméret, pupillatágulat. Észre sem vette, hogy a rézgomb körül a tölgyfa selymes felülete halk, ritmikus melegséget áraszt, mintha a bútor maga lélegezne.
Amikor a ceruza hegye rákerült a papírra, a pult mélyén megszólalt egy apró, fémes csengettyű, jelzést adva a következő iktatási fázis kezdetéről.