129/3. A gyorsított elágazás — Az automatikus előléptetés

Henderson úr nem habozott. Hivatali kötelességtudata megkövetelte, hogy amennyiben egy váltókar váratlanul feltűnik a sínpár mentén, azt a kezelő a legközelebbi szabályzatnak megfelelő állásba billentse. Megragadta a hideg rézkart, és határozott mozdulattal maga felé húzta.
A szerkezet nem csikorgott, inkább mély, elégedett nyögéssel válaszolt. A fülke gördülése egyenletesebbé és meglepően halkká vált, s a homályos alagút falán egymás után tűntek fel a világító számjelzések: a „Gyorsított Leltári Sáv” feliratai. Úgy tűnt, a bürokratikus rendszer nem büntetni akarta őt a hiányosan kitöltött űrlap miatt, hanem épp ellenkezőleg: a szűzen hagyott rovatokat automatikus sürgősségi jelzésként értelmezte.
A miniatűr, sárgarézzel fogott krétahegy eközben finom rezgéssel megindult Henderson úr ujjai között. A halványzöld kartonpapír alsó szélén a kréta magától, apró, rejtett mechanika által hajtva rótta a precíz betűket: „Iktatás: Különleges eljárásban reszortosítva.” Henderson úr elégedett, büszke mosollyal nyugtázta a fejleményeket. Eszerint a hivatali hierarchiában a puszta mulasztás néha a soron kívüli előléptetés leggyorsabb katalizátora.
A fülke végül zökkenőmentesen megállott egy tisztára csempézett beugró előtt, ahol egy polírozott sárgaréz tálca várta a továbbítandó dokumentumot. Henderson úr magabiztosan helyezte rá a megszáradt kartont, meggyőződve arról, hogy a rendszer máris a legfelsőbb ellenőrző osztályra továbbítja az ügyet.
A tálca alatt ekkor halk, mechanikus ketyegés indult meg, miközben a csempefal aljából egy sötét, keskeny gyűjtőnyílás tárult fel.