129/2. A szűz űrlap — A besorolás gyorsítósávja

Henderson úr nem teketóriázott. A hivatali fegyelem elvárta, hogy az ember ne tegyen fel felesleges kérdéseket egy kitöltetlen leltári ív láttán, különösen, ha a páternoszter csikorgó láncai épp egy újabb rekeszt szállítottak a csomópontra.
Megigazította zakójának gombját, és felpattintotta a zsebében lapuló, fémházas töltszárú tollat. A fali nyíláshoz illesztett kis ablakon át gyanakvóan pillantott ki: a lassuló páternoszter következő kalitkájában egy szétnyílt, régi bőr aktatáska zötykölődött, amelyből sárgult szélű papírok türemkedtek ki, mint valami kiszáradt növényi gyökerek.
Henderson úr gyakorlott mozdulattal nekilátott a feladatnak. A szűz űrlap rovatilag követelte a szállítmány súlyának, korának és iktatási szándékának megjelölését. Mivel a csomóponti mechanika nem biztosított mérleget, Henderson úr fegyelmezetten végighúzta az ujját a rekeszen átgördülő táska pántján, és némi mérlegelés után beírta a szabványos „közepesen kényelmetlen” minősítést.
A hivatali logika szerint a leltározás lényege úgyis az alaki hiánytalanság volt, nem pedig a tartalom. Ám amikor a toll hegye az utolsó, láttamozásra fenntartott rovathoz ért, a halványzöld kartonpapír alsó sarka magától visszahajlott, feltárva egy apró, rejtett rekeszt a papír vastagságában.
A kis papírrésből nem bélyegző vagy tintapárna került elő, hanem egy miniatűr, sárgarézzel fogott krétahegy. A rekesz fala hirtelen tompa kattanással megbillent, és a belső sínpár egy meredekebb, alsóbb járat felé terelte Henderson úr fali fülkéjét, ahol a homályból egy réztáblás váltókar emelkedett ki.