129/1. A belső sínpár — Az elosztó iktatás

A rekesz halk, olajozott zümmögéssel siklott a sötét járat mélye felé. Henderson úr igyekezett megőrizni hivatali tartását, bár a szűkös helyen ez leginkább a térdeinek kényelmetlen behajlítását jelentette. A szomszédos rekeszből halk porsuhogás szűrődött át, ahogy a H-308/A jelű kolléga próbált véglegesen elhelyezkedni a bársony bélésen.
A falakon túli fogaskerekek ütemes kattogása egyre lassult, míg végül a rekesz egy finom zökkenővel megállt egy belső csomóponton. Henderson úr óvatosan kinyújtotta a kezét a sötétben, és ujjai egy hideg rézhengerhez értek, amely közvetlenül a rekesz belső falába volt beépítve. A szerkezet halk klattyanással nyílt ki, mint egy miniatűr hivatali fogadónyílás.
A kis nyílásból egy finoman megmunkált sárgaréz csipesz ugrott elő, amely egy halványzöld, sorszámozott kartont tartott. Henderson úr hivatali ösztöne azonnal felülkerekedett a bizonytalanságon: a lap szélén az ő saját, precíz kézírásával állt a felirat, noha biztos volt benne, hogy ezt az igazolólapot még sohasem fogta a kezében.
Úgy tűnt, a tárolás a Ritkaságok szektorában egyáltalán nem jelentett tétlenséget. A rendszer elvárta a beiktatott példányoktól, hogy a melletük elhaladó, újabb szállítmányokat folyamatosan ellenőrizzék és láttamozzák.
Ekkor a mélyből egyetlen éles, fémes csengetés csapódott fel a páternoszter aknájából, és a szellőzőrésen át egy teljesen szűz, kitöltetlen leltári űrlap hullott Henderson úr ölébe.