128/10. A szomszédos rekesz — A sokszorosított leltár

Henderson úr nem volt az a fajta ember, aki szó nélkül tűri a hivatali fegyelem legkisebb megsértését is. Óvatosan, csupán a behajlított mutatóujjának percivel, három halkat koppantott a sötétben a válaszfala mentén.
– Elnézést – suttogta kimérten, hogy el ne árulja idegességét –, ha kérhetem, mellőzze ezt a méltatlan kaparászást! A Ritkaságok szektorának belső szabályzata kifejezetten előírja a fegyelmezett, csendes tárolást.
A zaj egy pillanatra abbamaradt, majd a tölgyfa válaszfal apró szellőzőnyílásán át egy rekedt, ám meglepően ismerős csengésű suttogás válaszolt:
– Bocsánatot kérek, kolléga. Csak a nadrágom szárát próbálom kiszabadítani a rugós szerkezetből. A H-308/A rekeszben kicsit szűkös a hely. Maga mikor érkezett?
– Most iktattak be – felelte Henderson úr némi önérzettel. – A rendszer hiánytalanul beillesztett. Henderson vagyok, hivatalos iktatótisztviselő.
A szomszédos rekeszből fojtott, száraz kuncogás hallatszott.
– Természetesen az. Mindannyian Hendersonok vagyunk. Én a H-308/A vagyok, a múlt keddi szállítmányból. A H-308/C-ben ülő Henderson tegnapelőtt érkezett, bár ő már kissé porosodik.
Henderson úr gyomra gombócba rándult a bársonyon.
– Ez képtelenség! Én egyedi, hús-vér példány vagyok!
– Ezt mondta a teljes H-sorozat mind a hatszáz darabja – sóhajtott a szomszéd. – Az automatizált iktatócsarnok nem selejtez, Henderson úr. Csak minden felülbélyegzett hiba után gyárt egy pontosan egyforma pótlékot, hogy a leltár egyensúlya soha ne boruljon fel.
A számláló a feje felett ekkor fémes csattannással egyet ugrott, és a rekesz zökkenve elindult a fal sötét, végtelen belseje felé.
A kihalt C-szektor padozatán egyetlen magányos, sárgaréz számlálótárcsa gurult végig, majd megállt a páternoszter üresen tátongó aknájának szélén.