128/7. A mintapéldány bélyegzője — Önellenőrző eljárás

A lejtő végén a sárgaréz kézikocsi zökkenve érkezett meg az óriási, gőzölgő iktatócsarnokba, ahol hatalmas öntöttvas prések sújtottak le másodpercenkénti pontossággal a beérkező aktakötegekre. Henderson úr igyekezett megőrizni a köztisztviselői méltóságát, miközben gépiesen megigazította a nyakkendőjét. Bár a rendszer hivatalosan túlméretes csomaggá minősítette, a neveltetése nem engedte meg, hogy fegyelmezetlenül landoljon a gépcsodák között.
A sínpár egy gördülő nemezszalag felett ért véget. Egy rugós mechanizmus lágyan megdöntötte a kocsit, s Henderson úr méltóságteljesen kigurult direkt a bőrkötésű főkönyvek közé. Még fel sem tápászkodott, amikor felette csikorogva megállt egy többtonnás acélprés. A nehéz tömb nem zúzta szét, csupán egy tenyérnyi, piros szegélyű etikettet nyomott a zakója hajtókájára: „SÜRGŐS FELDOLGOZÁSÚ IRODALMI MINTAPÉLDÁNY”.
A szállítószalag egyenletes morgással vitte tovább a végtelenbe nyúló polcrendszerek felé. A jobb oldalán elhelyezett fémhüvelyből egy apró tálca ugrott ki, rajta egy frissen tintázott bélyegzővel. A rajta lévő metszet kísértetiesen hasonlított Henderson úr saját monogramjára. A csarnok mennyezetén végigfutó beszélőcső szárazon felköszörülte a torkát:
– A csomag a szabályzat értelmében köteles saját magát ellenőrizni és felülbélyegezni. A mulasztás azonnali megsemmisítést von maga után.
Henderson úr mélyet sóhajtott, kézbe vette a bélyegzőt, és nagy gondossággal ráütötte a saját mellkasán díszelgő piros címkére. A csarnok távoli sarkában ekkor csilingelve megszólalt egy apró, rézből készült falióra csengője.