128/5. A rézsín vonzása — Hivatali átszállás

Henderson úr nem volt a meggondolatlan döntések embere, de a fél másodperces hivatalos gondolkodási idő leteltével a választási lehetőségei lényegében nullára csökkentek. Mivel a bürokrácia nem kedvelte a halogatást, cipője orrával határozottan megnyomta a rejtett pedált.
A szerkezet nem robbant fel, és a fal sem omlott össze. Ehelyett a rekesz padlólemeze halkan megemelkedett, s a falburkolat egy finom mechanikus csusszanással visszahúzódott, egy alig vállszélességű, tölgyfával burkolott folyosót tárva fel. A járat mélyén apró, sárgaréz keretes gázlámpák sorakoztak, precíz, fegyelmezett fénnyel világítva meg a sínpárt, amely közvetlenül a szűk résből indult ki.
Egy apró, fémből öntött kézikocsi gördült elő a homályból, pontosan Henderson lába előtt megállva. A jármű ülésén egyetlen, élére hajtogatott pamutkesztyű és egy réztábla pihent, amelyen a következő felirat állt: „Központi Iktató — Gyorsjárati Megálló. Kérjük, a szállítás ideje alatt tartózkodjon az egyéni véleményformálástól.”
Henderson úr fellélegzett. A helyzet végre visszatért a megszokott, ésszerű kerékvágásba. Bár a fali rekeszben töltött idő alatt meglehetősen hozzászokott a szűk terek fegyelmezett biztonságához, a szolgálati útmutató egyértelműen előírta a továbbhaladást. Felvette a kesztyűt, óvatosan felült a keskeny fémülésre, és behúzta maga mögött a kis ajtót.
A kézikocsi egyetlen halk kattanással megindult a járatban, átlendítve őt a bürokrácia láthatatlan, földalatti hálózatába. A sötétben csupán a sínek egyenletes zümmögése és a távolból derengő, újabb rézkupolás csőposta-alagút halk sziszegése hallatszott.