128/4. A csőposta sürgőssége — A továbbított mulasztás

Henderson úr óvatosan benyúlt a feltárult résbe, hüvelykujjával megérintve a rézkupakot. A csőposta nyílása azonnal reagált: halk, elégedett cuppanással egy apró, polírozott sárgaréz kapszulát lökött ki magából, amely pontosan a frissen kapott leltárkönyv gerincén állapodott meg.
A kapszula fedele finom rugós mechanizmussal pattant fel. Odabent nem szigorú fegyelmi határozat lapult, hanem egy alig hüvelyknyi, keskeny iktatószalag. A szöveg szűkszavú volt, ám a bürokrácia teljes súlyát hordozta: a Központi Iktató értesítése szerint a tizenkilences fali rekesz lakójának pontosan három perccel ezelőtt kellett volna benyújtania az igazolást arról, hogy még mindig a falban tartózkodik.
Henderson megcsóválta a fejét. A bürokrácia időbeli tévedései ellen nem lett volna bölcs dolog tiltakozni; a hivatali logikában a mulasztás elkerülhetetlenül megelőzte az intézkedést. Gyors mozdulattal előhúzta a zsebéből a hivatalos bélyegzőpárnát, hüvelykujját a sötétkék tintába mártotta, majd határozott nyomatot hagyott a papiros alján.
Amint a tekercset visszatolta a kapszulába és az aljzatba illesztette, a csőposta gőzszisszenéssel szippantotta be a küldeményt. A járat mélyéből fémes csörrenés hallatszott, s nyomban egy apró, sárgaréz zseton hullott Henderson nyitott tenyerébe. A zseton peremén precíz gravírozás hirdette: „Jogosultság 0,5 másodperc hivatalosan engedélyezett gondolkodási időre.”
A fal túloldalán ekkor elhallgatott a ketyegés. A fülke alsó sarkában, közvetlenül a cipője orránál egy apró, rejtett pedál kattant ki a burkolatból.