127/6. A beiktatott tisztviselő — A véglegesítés záróakkordja

A Központi Iktató gőzben úszó, monumentális csarnokában gépírótestületek ütemes kelepelése verte vissza a sárgaréz oszlopok visszhangját. Mr. Henderson magabiztos léptekkel haladt a főpult felé, nyakkendőjét utoljára még feljebb tolva. A magasított tölgyfa katedra mögül egy keménygalléros tisztviselő hajolt előre, hogy átvegye az érkező iratanyagot.
Amikor a férfi felnézett, Henderson torka kiszáradt. Az íróasztal túloldalán ő maga ült – csak éppen az egyenruháján már aranyozott gombok ragyogtak, és a halántékánál egy finom, rézből öntött fogaskerék ketyegett ritmikusan.
– Pontos érkezés, Henderson – mondta a hasonmás száraz, hivatalos hangon, miközben előhúzott egy véglegesítési határozatot. – A szabálytalan iktatócedula falba helyezésével Ön hibátlanul teljesítette az átsorolási feltételeket.
– De én a Központi Iktatóba jöttem... – dadogta Henderson.
– Ez a Központi Iktató – bólintott a felettese, és egy nehéz, nedves pecsétet nyomott Henderson homlokára. – Pontosabban: Ön a Központi Iktató. A falba zárt rekesz nem gyűjtődoboz volt, hanem az Ön új irodája.
Henderson mögött a tölgyfaajtó hatalmas morajjal csapódott be, és a falak szilfaborítása villámgyorsan zárult össze körülötte. A hideg gőz elült, a tér szűkülni kezdett, míg végül pontosan akkora lett, mint egy fali iktatórekesz.
A sötétben, a faburkolat túloldaláról halkan felkoppant egy távoli írógép billentyűje, és egy ismeretlen kéz friss papírlapot csúsztatott be a résen.