125/5. A súlytalanság igazolása — A fegyelmezett egyensúly

A Központi Iktató monumentális öntöttvas kapuja előtt a gőz sűrűbb volt, mint az antikvárius utcájában. Henderson úr kilencvenfokos karmozdulatokkal, szabályos ütemben lépett át a forgóajtón, amely minden lökésre tisztelettudóan kattant egyet, mintha csak az ő belső óraművéhez igazodna. A kesztyűs sárgaréz ujj kellemesen bizsergett a hidegben, apró, ritmikus lökésekkel jelezve, hogy a szerkezet üzemkész.
Az előcsarnokban álló hivatali mérleg felé vette az irányt. Ez a monumentális, rézből és üvegből emelt monstrum nem a tisztviselők testsúlyát mérte – az a hivatal szempontjából teljesen irreleváns tényező volt –, hanem a lojalitás sűrűségét és a jelenlét fizikai fegyelmét. Gidley úr már ott állt a platformon, feszülten szorongatva a frissen vásárolt zsebóráját, miközben a mérleg mutatója vadul ingadozott a „Megengedett eltérés” és a „Azonnali selejtezés” mezők között.
– Álljon egyenesen, Gidley! – sziszegte Henderson, miközben maga is fellépett a szomszédos rézlapra. Ahogy a bőrkesztyűs, rézujjú kezét a mérleg kalibráló korlátjára helyezte, a mutató azonnal megnyugodott a tökéletes középvonalon. A gép elégedetten duruzsolt, és egy apró, lyukkártyás igazolást köpött ki a nyílásán, amely zölden világított.
Ám a megkönnyebbülés pillanata rövidnek bizonyult. A mérleg alól hirtelen fémes csörömpöléssel egy apró, sárgaréz csavar gurult ki, egyenesen Henderson cipője orrához, miközben a csőposta sötét torkából egy újabb, jéghideg ólomkristály szelence csusszant elő.