125/4. A kalibrált kézszorítás — A mechanikus igazodás

Mr. Henderson ösztönösen a kabátja zsebébe süllyesztette formátlan, sárgarézben végződő ujját. A fémes nehezék zökkenővel csapódott a bélésnek, megduplázva a léptei mögött kísérő, ütemes ketyegést.
– Az ötös számú formanyomtatvány nélkül nem fogja tudni felhúzni a kollégáit – szólalt meg az Antikvárius, miközben egy vékony, fekete bőrkesztyűt csúsztatott át a pulton. A kesztyű mutatóujján precíz, négyszögletű nyílás feketéllett. – A hivatali házirend szigorúan tiltja a puszta kézzel történő beavatkozást.
Henderson remegő bal kezével elvette a ruhadarabot. A hűvös bőr érintése cseppet sem nyugtatta meg, de az ujjára húzva a rezes csonk pontosan a nyílásba illeszkedett. Csendes kattanás tudatta, hogy a szerkezet reteszelődött.
– És Gidley? – kérdezte Henderson szaggatottan. – Ő is… kalibrálva van?
– Gidley úr már a másodpercmutató fázisában jár – válaszolta szárazon az öreg, miközben a sarokban álló vasláda ketyegése felerősödött. – Ha nem siet a Központi Iktatóba, lemarad a reggeli szinkronizációról. A késést a mérleg automatikusan selejtként könyveli el.
Henderson nem várt tovább. Kilépett az antikvárium párás utcájára, ahol a sűrű ködből felszálló gőz csikorgó hangot adott az utcakövek alatt. Ahogy az Iktató felé lépkedett, a jobb karja szinte magától lendült, pontosan kilencvenfokos szöget zárva be minden egyes lépésnél. A hivatali karrier, úgy tűnt, meghökkentő precizitást követelt.