125/3. A körömnyi kulcs — A hivatali anatómia

A boltajtó feletti apró harang még hosszan csilingelt Gidley úr távozása után, akinek magabiztos léptei odakint immár tökéletes ütemre koptatták a ködös utcakövet. Odabent a hirtelen beálló csendet csak az Antikvárius egyenletes, szinte gépiesen ritmikus légzése törte meg.
A hátsó helyiség félhomályában Mr. Henderson makacsul dörzsölte a jobb mutatóujját, próbálva meggyőzni magát, hogy a hirtelen beléhasító sajgás csupán múló görcs. Elvégre a csőposta rázkódása és a padlóra hulló nehéz ólomkristály súlya bárki idegeit megviselte volna; a hivatali munka amúgy is híres volt az efféle reumatikus ártalmairól. Biztosan csak a hideg fém érintése játszik a képzeletével.
Ám ahogy a gázlámpa bizonytalan fényébe tartotta a kezét, a megnyugtatónak szánt magyarázat azonnal elpárolgott. A jobb mutatóujján a köröm helyén nem hús és bőr piroslott, hanem egy apró, négyszögletű, sárgarézből esztergált tengelyvég meredt a semmibe – pontosan olyan, mint amilyenre a pulton felejtett felhúzókulcs illeszkedhetett.
A pult túloldalán az Antikvárius komótosan nyúlt a fémből készült tárgyért. Finom mozdulattal zsebre tette, majd elégedetten a sötét sarok felé fordította tekintetét, ahol a homályban egy nehéz, lelakatolt vasláda mélyéről halk, ütemes kattogás vette kezdetét.