124/5. Az óramű finomhangolása — A beépített karrier

Henderson a sárgaréz kártya kerek nyílásán át kémlelte a sötétséget. A csilingelés ritmusosabbá vált, mintha tucatnyi vékony üvegcső koccant volna egymáshoz a huzatban. Az Antikvárius halkan kuncogott, majd barátságosan hátba veregette a férfit, akinek új, fém ujjai tompa, csengő hangot adtak a hirtelen érintésre. „Gratulálok, Henderson úr! Az átmenet zökkenőmentes volt. A kártya az Ön belépője a belső körbe” – suttogta az öreg, miközben a sötétlő átjáró felé terelte.
Henderson különös büszkeséget érzett. Végre elismerték a precizitását; a hivatali hierarchia csúcsára készült. Sárgaréz ujjait nézegette, amelyek most már tökéletesen simultak a kártya hideg felületéhez. Biztos volt benne, hogy a belső szobában egy elegáns íróasztal várja, ahol ő fogja kalibrálni a jövőbeli jelentkezők súlyát. Az Antikvárius finoman kivette a kártyát a kezéből, és egy falból kiálló, bonyolult fogasléces szerkezetbe csúsztatta.
A nehéz acéllemez hatalmas csattanással kettényílt, de nem egy iroda tárult fel mögötte, hanem a hivatali mérleg hatalmas, belső óraműve. A kártya közepén lévő lyukba egy forgó sárgaréz tengely ugrott bele, s a mechanizmus azonnal magával rántotta Henderson karját is. Rémülten vette észre, hogy fémes ujjai mágneses erővel tapadnak a szomszédos fogaskerekekhez, tökéletesen kitöltve a fogak közötti réseket. Nem ellenőr lett belőle, hanem a gép legújabb, szabványosított alkatrésze. A csilingelő hangot a mellette lévő polcon sorakozó üvegek adták, amelyekbe a mérleg épp most csapolta le a felesleges munkaidejét.
Az Antikvárius elégedetten törölgette meg a szemüvegét: a mérleg végre tökéletesen kalibrálva ketyegett tovább.
A sötét sarokban, egy elhagyatott polcon egy apró, ezüstözött monokli hevert, amelynek lencséjén egy finom, pók alakú repedés lassan terjedni kezdett.