124/3. A guruló fogaskerék — A mechanikus koordináció

A kis réz fogaskerék halkan csörrenve gurult végig a poros hajópadlón, egyenesen Henderson cipője orráig. A férfi reflexszerűen utána akart nyúlni, ám amikor kinyújtotta a kezét, megdöbbenve tapasztalta, hogy a lila gőzbe burkolt ujjai furcsán merevek lettek. Amikor ujjhegyei a fához koccantak, nem a hús puha puffanása, hanem tiszta, csengő fémes hang hallatszott.
– Ne aggódjon a selejt miatt, kedves Henderson úr – jegyezte meg az Antikvárius, miközben lágy mozdulattal zsebre vágta az üres fiolát. – Az csupán a felesleges magánidő maradványa. Egy jól szervezett hivatalban az ilyen feleslegek automatikusan kiválasztódnak és távoznak a rendszerből.
Henderson közelebbről is megvizsgálta a jobb kezét. A bőre alatt, mint valami finom tetoválás, apró sárgaréz fogazatok rajzolódtak ki, amelyek halkan és tökéletes szinkronban mozdultak meg, valahányszor behajlította a gyűrűsujját. Nem érzett fájdalmat, sőt, a hideg fém érintése kifejezetten megnyugtatóan hatott a korábbi irodai lázas sietség után.
A fogaskerék eközben továbbpördült, és megállt egy nehéz, vasalt tölgyfa ajtó tövében, amely mögül ritmikus, mély sziszegés szűrődött ki. Az Antikvárius meleg, bíztató mosollyal az ajtó felé mutatott.
– A papírmunka sikeresen áramlik, Henderson úr. Most már csak a fizikai jelenlétének felderítése van hátra a belső szektorban. Lépjen be, a koordináció már várja.
Henderson elindult, ám minden lépésnél úgy érezte, mintha egy belső rugó feszülne meg a sarkában, lendületet adva a járásának. Amikor lenyomta a rézkilincset, az ajtó hangtalanul feltárult. A sötét folyosó mélyén, egy pislákoló gázlámpa alatt egy magányos, fémhuzalokból szőtt háló fénylett a sarokban.