124/2. A cseppfolyósított munkaidő — A megnyugtató pára

Az Antikvárius széles mosollyal emelte szemmagasságba a ketyegő fiolát, mintha csak egy ritka, antik zsebórát vizsgálna.
– Látja, Henderson úr, a modern bürokrácia nemcsak a teret, de az időt is folyékonnyá teszi – magyarázta megnyugtató, szinte atyaian lágy hangon. – Ez a folyadék valójában egy sűrített jelenlét-katalizátor. Amíg ketyeg, addig Ön hivatalosan létezik, függetlenül attól, hogy a fizikai teste éppen melyik osztály folyosóján bolyong.
Henderson megkönnyebbülten bólintott volna, ám a sárgaréz billentyűk közé préselt ujjai hirtelen vadabb tempóra kapcsoltak, követve a fiola belsejéből áradó, egyre gyorsuló ritmust. A papírlapra egymás után kerültek a számsorok: saját születési dátuma, a hivatali belépőjének száma, majd egy hosszú, tizenhat jegyű kód, amely kísértetiesen hasonlított egy nyugdíj-előkészítő határozat iktatószámára.
– Csak egy apró korrekció az adminisztrációban – tette hozzá az Antikvárius, és óvatosan a gép hengere fölé döntötte az üvegcsét. – A Feleslegességi Osztályon semmi sem vész el, csak átalakul... mondjuk úgy, folyékonyabbá válik.
A tintacsepp ekkor egyetlen éles, fémes rándulással szétpattant, és vékony, lila gőzként kezdett felszállni a billentyűzetből. A gőz lassan beborította Henderson karjait, s miközben a férfi a megkönnyebbülés kellemes melegségét érezte, a tölgyfa asztal sarkából halkan, alig hallhatóan megmozdult egy kis, fiókszerű rekesz, amelyből egy apró, réz fogaskerék gurult ki, egyenesen a padló felé.