123/6. A gőzgépkávé — A szabványosított frissítő

Henderson gyanakodva méregette a csészében gyöngyöző, sűrű fekete folyadékot. A felszálló gőz csípte a szemét, és szokatlanul éles, fémes aromát árasztott, mintha egy frissen olajozott fogaskerék-áttételből párolgott volna ki.
– A hivatali kávészünet nem puszta kedvesség, Mr. Henderson, hanem szigorúan előírt élettani kalibráció – jegyezte meg az Antikvárius tisztelettudó, száraz hangon. – Az igazgatói jelenléthez elengedhetetlen a bőrszövet megfelelő alakíthatósága.
Henderson meg volt győződve róla, hogy az öreg csupán a bürokratikus abszurd segítségével próbálja megfélemlíteni. Hogy bizonyítsa hajthatatlanságát és józan ítélőképességét, felemelte a miniatűr csészét, s egyetlen határozott mozdulattal felhörpintette a tartalmát. Az ital íze a reszelt paraffin és a forró gőzgépolaj bizarr keverékére emlékeztetett, mégis meglepő simasággal csúszott le a torkán.
– Látja? Semmi különös – jelentette ki Henderson, és magabiztosan az asztalra tette a csészét.
A következő pillanatban azonban a jobb hüvelykujjában mély, zsibbadó forróság terjedt el. Rémülten pillantott a kezére: a bőre a szeme láttára vált lágy, képlékeny masszává, akár a meleg mintázóviasz.
– Tökéletes reakció – bólintott elégedetten az Antikvárius, és a zakója belső zsebéből egy miniatűr, csavaros rézprés-műszert húzott elő. – Most gyorsan rá kell szorítanunk a szabványosított ujjlenyomat-klisét, mielőtt kihűl a szövet.
Eközben a falba épített csőposta nyílásában baljós, sziszegő levegőáramlat indult meg.