123/4. Az öntöttvas mérlegkar — A kalibrált felelősség

A padlóba vágott nyílásból egy súlyos, öntöttvas mérlegkar emelkedett ki, amelyet a zörgő láncok apró csigákon keresztül húztak fel a mélyből. A rézszerkezet serpenyője pontosan Henderson térdmagasságában állapodott meg, éppen abban a pillanatban, amikor a mennyezetről szitáló fémpor vékony, csillogó réteggel vonta be az igazgatói íróasztal szélét.
– A hivatal szereti a pontos egyensúlyt – jegyezte meg az Antikvárius, miközben zsebkendőjével óvatosan letörölte a fémport a saját hajtókájáról. – Ha a kristályt a serpenyőbe helyezi, a gép regisztrálja a fizikai jelenlétet. Természetesen ehhez az kell, hogy a túloldalon lévő ellensúly ne haladja meg az ön pillanatnyi hivatali súlyát.
Henderson pillantása a mérleg másik serpenyőjére tévedt, amelyben egy koromtól fekete, nyolcszögletű vassúly pihent. Rávésve csupán egyetlen, ijesztően nagy szám állt: a selejtezett elődök halmozott hivatali tömege. A kezében tartott kristály forrósága már égette a bőrét, miközben a belsejében forgó fogaskerekek szikrázó kattogással számlálták vissza a másodperceket.
Lassan a mérleghez lépett, és beleeresztette a nehéz ólomkristályt a nyitott serpenyőbe. A szerkezet megbillent, a mutató kilendült, majd baljóslatú fémes csikorgással pontosan középen állt meg. A fal mögött rejtőző mechanika azonnal elhallgatott, s a csöndben csak a hűlő réz alkatrészek pattogása hallatszott.
A szomszédos rézcsőből ekkor egyetlen apró, perforált szélű kartonlap hullott a padlóra. A lapon nem volt szöveg, csupán egy még gőzölgő, friss, koromfekete nyomat egy emberi ujjlenyomatról.