123/3. A csikorgó csőposta — Az elméleti szankció

A falban húzódó rézvezeték fojtott csattanással köpte ki a csőposta kapszuláját, amely nem papírhengert, hanem egy ólomkristályból csiszolt, nehéz nehezéket tartalmazott. A rajta lévő vésett felirat szerint a tárgy az „Igazgatói mulasztások súlyozott regisztere” volt. A kapszula megállíthatatlanul elindult lefelé az íróasztal szélén kialakított lejtős vájatban, egyenesen a padlóba vágott névtelen nyílás felé.
– Úgy tűnik, a rendszer a helyszínen értékel – mondta az Antikvárius, miközben óvatosan oldalra lépett a guruló kristály útjából. – Ez a nehezék valószínűleg a döntési sebesség hiányát méri. Ha a nehezék leér a selejtezőbe, mielőtt ön jóváhagyja az éves leltárt, a hivatali szabályzat értelmében az igazgatói poszt megüresedettnek tekintendő.
Henderson nem habozott. Bár a szája még mindig a forró, viaszízű kávétól ragadt, mindkét kezével megragadta a nehéz kristályt, mielőtt az a padlónyílásba zuhant volna. A tárgy azonban meglepően meleg volt, és a felületén apró fogaskerekek kezdtek forgatni egy belső számlálót. A kristály belsejében láthatóvá vált egy miniatűr, gravírozott iktatószám: Henderson saját kinevezési okmányának a száma.
– Ez nem a döntési sebesség mérője – mormolta Henderson, miközben görcsösen tartotta a csúszós kristályt. – Ez maga a pozícióm. Ha elengedem, törlődöm.
Az Antikvárius a mennyezeti tölcsér felé fordult, ahonnan sűrű, szürke gőz kezdett szivárogni. A gőzben finom, porszerű fémforgácsok úsztak, amelyek csillogó réteget vontak a helyiség tárgyaira. A padló alatti csatornából ekkor egy rekedt, mechanikus sípszó ütötte meg a fülüket, amit egy lassan közeledő, nehéz fémlánc zörgése követett.