123/1. Az aranyozott bélyegző — A kinevezett felelősség

Henderson dermedten meredt a tenyerébe nyomott aranyozott bélyegzőre. A futószalag halk nyöszörgéssel újabb adag porlepte iratcsomót borított a polírozott mahagóniasztalra.
– Uram – szólalt meg az Antikvárius rekedten, miközben gyanakvóan pillantott a mennyezeti réztölcsérre. – Azt hiszem, önt épp most iktatták be.
– Ez... ez tévedés – nyögte Henderson. – Én előléptetést kértem, nem egy egész osztálynyi selejtet!
– A Hivatal nem téved, csak átcsoportosít – jegyezte meg az öreg, miközben a szája széle feszülten elernyedt. – És ha jól sejtem, a normidő már ketyeg.
Az asztal sarkán lévő kis rézóra éles csengéssel jelezte az első másodperc leteltét. A mennyezeti tölcsérből ismét megszólalt a fémes, gépies hang:
– Figyelmeztetés. Henderson igazgató feldolgozási elmaradása jelenleg három másodperc. A felhalmozott elmaradás automatikus selejtezési eljárást von maga után.
Henderson reakcióideje meglepően gyorsnak bizonyult. Pániktól hajtva kiragadta a legfelső dossziét, és tiszta erőből rácsapta az aranyozott bélyegzőt. A vörös tinta még meg sem száradt, amikor a lap egy apró csapóajtón át villámgyorsan eltűnt a mélyben, s a falon lévő számláló máris eggyel feljebb ugrott.
Az Antikvárius óvatosan közelebb lépett a hatalmas ablakhoz, amely a lenti viaszfőző üstökre nézett.
– Nézze csak – suttogta, és a kövezett padlóra mutatott, ahol egy apró sárgaréz csille bukkant elő a falból.