122/9. A fogaskerekes lift — Az előléptetett selejtező

A nehéz gőzkilövellés kíséretében kitáruló lift kabinja meglepően elegáns volt: selyemtapéta, polírozott mahagóni burkolat és egy magányos, plüssből készült karosszék várta az érkezőket. Henderson megkönnyebbülten sóhajtott fel, és magához szorítva az imént megmentett dossziét, belépett a tükrös fülkébe. Az Antikvárius néma távolságtartással követte, botjára támaszkodva figyelte a sárgaréz emeletjelző mutatójának lassú emelkedését.
– Látja? – mondta Henderson, miközben próbálta elsimítani elnyűtt zakóját. – A rendszer végső sora mégiscsak az Igazgatóságra vezet. Egy milliméternyi bélyeg-eltérés miatt mégsem semmisíthetnek meg egy évtizedes, feddhetetlen munkásságot. Odabent személyesen tisztázom a félreértést a Főigazgató úrral.
A fülke lágy csengéssel állt meg. A csiszolt üvegajtók félresiklottak, s egy tágas, kövezett iroda tárult eléjük, melynek óriási ablakából pontosan rálátni lehetett az alattuk dübörgő, viaszszagú csarnokra. Az iroda közepén álló masszív íróasztal mögötti bőr karosszék üresen állt.
A mennyezeti sárgaréz tölcsérből gépies, mégis ünnepélyes hang csendült fel:
– Üdvözöljük, Henderson igazgató úr. Az előző Főigazgató munkaviszonya tizenkét perce megszűnt, mivel a gallérkitűzője felhelyezésekor fél milliméteres dőlésszöget mértünk. Ön, a selejtezési folyamat ellen tanúsított kitartó ellenállásával bizonyította alkalmasságát a Hivatalos Elutasítási Osztály vezetésére.
Mielőtt Henderson megszólalhatott volna, egy finommechanikai kar nyúlt ki az asztal alól, és egy aranyozott elutasító bélyegzőt nyomott a kezébe, miközben a futószalag csikordulva megindult, és az első adag iktatandó selejtet közvetlenül az ő új asztalára borította.
A távoli alagút mélyén egy rozsdás gramofontölcsérből halkan felcsendült egy elfeledett keringő első lefogott hangja.