122/8. A viaszfőző üst — A bürokratikus selejtezés

Henderson nem teketázott. Bár a kapu mögötti sötétségből áradó gőz kénes szagot árasztott, a tisztviselő átlendült a szervizkorláton, és elkeseredett ugrással vetette magát a lassuló gőzkocsi mögé a nyitott alagútba. Az Antikvárius bosszúsan sóhajtott, majd kiszámított, elegáns léptekkel követte, nehogy lemaradjon a bürokratikus végzet újabb állomásáról.
Az alagút egy hatalmas, csővázas szervizcsarnokba torkollott, ahol a falakat számtalan finommechanikai kar és forgó rézkorong borította. A sínrendszer itt egy kör alakú futószalagba csatlakozott. A gőzkocsi kosara zökkenve megállt egy automatikus bélyegzőfej alatt, amely másodpercenként háromszáz csapással skarlátvörös ELUTASÍTVA feliratot nyomott a halomba rakott aktákra.
– A dossziém! – nyúlt a papírok után Henderson, és sikerült elkapnia a bőrkötésű mappa sarkát, mielőtt a hidraulikus gőzkéz belepréselte volna egy forró viaszfőző üstbe. – Látja? Még meg sincs pörkölődve!
Az Antikvárius óvatosan kihúzta a dohos lapot a tisztviselő kezéből, és a mennyezeti lámpa sárga fényénél átfutotta az elutasítás indoklását. A gépi minősítés nem a szakmai alkalmasságot kérdőjelezte meg, hanem a mellékelt illetékbélyeg margójának milliméteres eltérését.
A szomszédos préssor felől hirtelen mély, sárgaréz harangszó csendült fel, s a csarnok túlsó végén egy gigantikus, fogaskerekes liftajtó kezdett lassan oldalra gördülni.