122/6. A gőzölgő csapóajtó — Az automatizált iktatás

A lencsén át éles, sárgás fénysugár vetült Henderson pupillájára, amely ritmikus felvillanásokkal kódolt adatokat olvasott ki a tisztviselő tekintetéből. A szerkezet elégedett kattanással visszahúzta az optikai kart, majd a perforált henger mélyéről egy apró, nehéz rézkártya hullott a fémrácsra.
Henderson ujjai csillogó lelkesedéssel csaptak le a meleg fémre.
– Egy megelőlegezett minősítési ív! – újságolta diadalmasan, miközben a lyukacsos lemezt a fény felé tartotta. – A gép pontosan tudja, milyen magasságokba emelkedem a következő negyedévben.
Az Antikvárius nem osztozott a megkönnyebbülésben. Rámutatott, hogy a rézkártya apró furatai nem szöveget formáztak, hanem a lábuk alatti szerkezet kioldó kódját. Mielőtt Henderson megérthette volna a figyelmeztetést, a terasz közepén lévő gőzölgő csapóajtó sziszegve kioldott. A két férfi tehetetlenül zudult alá a sötét nyíláson, és egy meredek, polírozott rézcsúszdán száguldott lefelé.
A landolás egy monumentális, teljesen automatizált iktatócsarnok csempézett padlóján ért véget. Körülöttük sárgaréz állványokon több száz mechanikus toll körmölt megállás nélkül a folyamatosan gördülő papírtekercsekre, miközben a mennyezet alatti sínrendszeren apró gőzkocsik száguldoztak. A terem közepén egy magányos pultnál egy automatizált présgép éppen Henderson előléptetési dossziéját pecsételte le vastag, vörös viasszal.
Egy halk csengetés jelezte, hogy az adminisztráció sikeres volt, ám a mechanikus kar ahelyett, hogy átadta volna az okiratot a felé nyúló tisztviselőnek, a dossziét egyenesen egy felettük elsuhanó kerekesszállító nyitott rekeszébe dobta.