122/5. A perforált henger — A mechanikus igazgatóság

Henderson büszkén kihúzta magát, s elégedetten bólogatott a sárgaréz számláló ütemes kattogására.
– Látja, barátom? – csapta össze a tenyerét a tisztviselő. – A hivatalban semmi sem vész el! A teljesítési mutatóim már a legfelsőbb szintre futnak be, miközben mi még el sem hagytuk a szektort.
Az Antikvárius nem osztotta a férfi töretlen lelkesedését. Szemével a garat alatti sötét nyílást követte, ahonnan finom, csillámló papírpor szállt fel, mint valami fura füst egy hátborzongató szertartáson. Lépteik halk visszhangot vertek a csempézett padlón, ahogy követték a futószalag mentén húzódó, sárgaréz korláttal szegélyezett szervizútvonalat.
A folyosó egy kör alakú, gőzölgő teraszba torkollott, amelynek közepén egy hatalmas, hengeres öntvény szerkezet forgott lassan, halk fogaskerék-zúgás kíséretében. A henger oldalán ezer meg ezer apró, perforált rézkártya cserélődött ütemesen, mint egy gigantikus zenedoboz tüskéi.
– Ez lenne a központi iktatóterem? – kérdezte Henderson, s óvatosan közelebb lépett a sziszegő gépezethez.
A szerkezetből ekkor egy automata kar nyúlt ki, és egy csillogó, csiszolt üveglencsét illesztett Henderson szeme elé, miközben a henger forgása egyetlen éles kattanással megtorpant.