122/2. A sárgaréz billentyűzet — A megelőlegezett jegyzőkönyv

Henderson nem teketóriázott. A még meleg rézkulcsot felkapva felállt az archivált kartondoboz mellől, és elszánt, kimért léptekkel megindult a csarnok árnyékos szeglete felé. Az Antikvárius némán követte, miközben a pormacskák közt gördülő sárgaréz szalagok egyenletes, altató hatású kattogással szállították az újabb, névtelen dobozokat.
A csattogó írógép egy magasított, kopott zöld posztóval bevont íróasztalon állt, ám billentyűit nem emberi ujjak, hanem vékony, gőzhajtotta rézhuzalok mozgatták. A gépből kiemelkedő pergamentszalagra a betűk már percekkel azelőtt leírták Henderson szavait, mielőtt a tisztviselő egyáltalán megköszörülte volna a torkát.
– Ez nem puszta csodálkozás, ez eljárási rendellenőség! – horkant fel Henderson, miközben közelebb hajolva a friss tintát tanulmányozta. – Nézze csak! A jegyzőkönyv szerint ön most éppen átadja nekem a kulcsot, hogy felnyissam a kettes számú leltárrekeszt.
Az Antikvárius szó nélkül felé nyújtotta a kulcsot, szinte gépiesen, engedelmeskedve a rézhuzalok által diktált ritmusnak. A kulcs akadálytalanul fordult el a szomszédos iratszekrény sárgaréz zárjában. Ám a kirobbanó fiókban nem menekülési útvonal vagy selejtezést törlő határozat lapult, hanem egyetlen gondosan megvilágított, kiszáradt bélyegzőpárna.
A csarnok mélyén ekkor egy hatalmas gőzszivattyú rándult egyet, és a szekrény mögötti nehéz kőfal lassan lencse alakú nyílássá formálódott.