122/1. A selejtezési csúszda — A csomagolt hiány

A gőzsíp süvítésére a kőpadló sima rézlapjai kettényíltak, mint egy elhibázott könyvelési karton szélei. A rögzített íróasztalok a két megrémült tisztviselővel együtt akadálytalanul csúsztak alá a sötétbe nyúló gőzcsatornán.
– Ez eljárási hiba! – méltatlankodott Henderson, miközben a lejtőn robogva igyekezett megőrizni szemüvege egyensúlyát. – A selejtezéshez hárompéldányos indoklás és igazgatósági láttamozás szükséges!
– A rendszer hatékonyabb a bürokráciánál, Henderson – válaszolta az Antikvárius szaggatottan, amíg a gördülő asztaluk zökkenve megállt egy légmentesen zárt, porlepte fogadóteremben.
A helyiségben sárgaréz szalagkonvejorok mozgattak ezernyi gondosan bedobozolt, lepecsételt dossziét. Egy mechanikus kar hirtelen feléjük nyúlt, de ahelyett, hogy megsemmisítette volna őket, két formás, újrahasznosított papírdobozt terített az asztalaikra, majd száraz, kattogó hangon felragasztott rájuk egy-egy vonalkódot.
– Bámulatos – mormolta Henderson, és óvatosan belepillantott a saját dobozába. – Nem megsemmisítenek minket. Csupán archiválnak mint felesleges készletet.
Az Antikvárius a doboz alján egy apró, még meleg rézkulcsot pillantott meg, amire egy ismeretlen iktatószámot gravíroztak. A csarnok túlsó végén ekkor halkan felcsattant egy régi írógép billentyűzete.