121/6. A rézkupolás állványzat — A megelőző leltár

A kémlelőnyílás mögötti számláló kattanással nullára ugrott, s a nehéz fémkapu feltárult. A gördülő íróasztalok habozás nélkül besiklottak a sötét, dohos csarnokba, ahol a mennyezetről lógó petróleumlámpák halvány, sárgás fényt vetettek a végtelenbe nyúló polcrendszerekre.
Henderson tüstént az orrára illesztette a felderítő szemüveget, amelynek finom csiszolású lencséi apró, számozott négyzethálót vetítettek a homályos térre.
– Zseniális! – suttogta izgatottan, miközben próbált egyenesen ülni a rángatózó asztalnál. – A felderítési szektor feladata nyilvánvalóan a külső szabotőrök és az eltévedt iratkötegek felkutatása. Végre valódi hivatali felelősség!
Az Antikvárius nem válaszolt. A sárgaréz sztreptoszkóp tölcsérét a legközelebbi polclábhoz szorította. A fémcsövön át nem mechanikus zakatolás hallatszott, hanem a polcokon pihenő pergamenek mély, kollektív lélegzése, amint a vákuumcsövek által visszaszívott tintapárát szippantották magukba.
A csarnok közepén álló gótikus állványzat hirtelen akcióba lépett: rézcsuklós karja nehéz, bőrkötésű mappát csapott Henderson asztalára. A borítón finom kalligrafikus betűkkel ez állt: „Saját szektor: megelőző mulasztási nyilvántartás”.
Henderson zavartan lapozott egyet. Az első oldalon a saját kézírása állott, amely hajszálpontosan rögzítette azokat a teahiány miatti mulasztásokat, amelyeket csak a következő kedd délután fog elkövetni.
A csarnok sarkából ekkor halk, fémes kaparászás hallatszott, s a szomszédos polcsor mögött lassan megmozdult egy korhadt iktatóállvány.