121/5. A felderítési szektor — A szelektív előrelépés

A rézből készült rekesz csattanva nyílt ki az iktatóasztal peremén. Nem papírív volt benne, hanem két pár sárgaréz sztreptoszkóp és egy-egy finom csiszolású felderítő szemüveg. A padlóban rejtett fogaskerekek csattantak össze, s az asztalok, mint valami lomha sínpályás járművek, elindultak a csarnok árnyékba borult déli szárnya felé.
– Előléptetés! – lelkendezett Henderson halkan, miközben a cső húzása miatt kétrét görnyedve próbálta követni a saját tollát, amely menet közben is megállás nélkül rótta a szektorváltási jegyzőkönyvet. – Átsoroltak bennünket a felderítési részlegre! Ez a hivatali bizalom egyértelmű jele.
Az Antikvárius nem osztotta a lelkesedést. Érezte, hogy a csuklójára tapadó vákuumcső nem csupán ütemesen lüktet, de a cső falán apró, sötétbuborékos folyadékréteg szivárog visszafelé, egyenest az asztal mélyén dohogó központi tartályba. A penészes papír és a sűrű koromtinta szagát hirtelen felváltotta valami fanyar, szerves aroma: mintha a falak mögött mérföldnyi hosszúságú, nedves irattári polcok száradnának.
A gördülő íróasztal gőzszisszenéssel állt meg egy gótikus ívű, rézszegecsekkel kivert fémkapu előtt. A kapu közepén egy apró, kivilágított kémlelőnyílás pattant fel, s mögötte fémalkatrészek ütemes kattogása hallatszott.